Babaúszás oktatás



A babúszás egy olyan családi vízi foglalkozás, ahol tudatosan kialakított játékrendszerrel építünk fel egy nevelési programot a vízben.

Az életkori és élettani sajátosságokon alapuló foglalkozás segít a családon belüli kötődések elmélyítésben úgy, hogy a foglalkozások alatt a szülők végzik babájukkal a feladatokat a medencében. Az anya és az apa közösen , mindketten egyformán vehetik ki részüket a közös játékból, segítve ezzel a kicsi testi, lelki fejlődését.

A baba és a víz kapcsolata különleges, hiszen 9 hónapig élt az anya hasában mielőtt megszületett. A vízzel történő érintkezés minden babában felidézi ezt az időszakot, és a medencében szüleik kezében újra átélheti, a szülők és a víz nyújtotta biztonságot. Minél korábban kezdünk egy babával babúszásra járni, annál élénkebb lesz benne ez az emlék, ezért már 3 hónapos kortól el lehet kezdeni a foglalkozást, amint a köldökcsonk teljesen begyógyult.

A korai kezdés a babák búvár reflexe miatt is ajánlott, de nem azért mert idővel ez a reflex teljesen megszűnik, hanem azért mert ahogy növekszenek a babák a légzési reflex erősebb lesz és ezzel tovább tart visszahozni a babák víz alatti képességeit.” Ez a reflex velünk születik, és a babáknál akkor lép fel, ha vízbe kerül az arcuk, ilyenkor elzáródik a légcsövük és az orrukon át levegőt fújnak ki, de ahogy cseperedik, fejlődik az idegrendszere ezt a reflexet, háttérbe szorítja a légzési reflex.
Ez a reflex persze nem azt jelenti, hogy a babákat bármeddig lent lehet tartani a vízben. Megfelelő felügyelet,elég tapasztalat nélkül TILOS a fakultatív merülés a babákkal.
A vízben való mozgásnak több jótékony hatása is van, mert segíti az idegrendszer teljesebb fejlődésében, a koordinációs és egyensúlyozó képességének kialakulásában.
Szükséges felszerelések babáknak: úszópelenka és fölé egy sztreccs úszónadrág. Szövetpelenka a pelenkázóra a baba alá, törölköző, papucs a járó babáknak.

Szülőknek: minden egyéb felszerelés, ami egy uszodalátogatáshoz szükséges:fürdőruha, törölköző, tusfürdő, papucs (mely használatát feltétlen kérjük). Az uszoda területén papucs kötelező, azoknak is, akik csak a padon ülve nézik a foglalkozást

Babaúszás célja:
Babaúszás legfontosabb célja a közös örömszerzés az egész családnak, és ezt nem szoríthatja háttérbe semmi. A babák a foglalkozásokon nem fognak megtanulni úszni!!! Elsajátítanak alapvető technikákat amivel később sokkal könnyebben fogják elsajátítani ezt a sportot, de amíg ilyen picik, csak a saját és a család öröme a fontos és, hogy a programmal megszerettetjük az egész családdal a rendszeres mozgást. A babaúszás kizökkenti az egész családot a hétköznapokból, lehetőséget adva a közös felszabadult játékra és kikapcsolódásra.
  • Papa-Baba-Mama kapcsolat fejlesztése
  • családi kötelék erősítése
  • A baba mozgáskoordinációjának elősegítése
  • Folyamatos testi, lelki fejlődés a baba számára
  • A baba szocializálódásának elősegítése
  • Esetleges veleszületett vagy szerzett betegségek, rendellenességek gyógyítása, megelőzése, tünetmentesítése
  • Egyensúlyérzék fejlesztése
  • Könnyebben tanulnak meg egyéb mozgásformákat is.
  • Erősíti az izmokat, különösen a légzőizmokat
  • Edzettségi szintjük nő, ellenálló képességük fokozódik a fertőzésekkel szemben.
  • Csökken az allergia, és a légúti megbetegedések kockázata.
  • Közeli kapcsolat alakul ki a vízzel, a gyerekek korán megtanulnak víz alá merülni, ezáltal később már nem kell hatalmas energiát befektetni ahhoz, hogy gyermekünk legyőzze vízzel szembeni félelmét.
  • Az uszodában rengeteg inger éri a babát, így központi idegrendszerük is fejlődik.
  • Különböző orthopédiai elváltozások hatékonyan kezelhetők a babaúszással (pl.: gerincferdülés, ferdenyak, tölcsérmellkas)
  • A babák és a család számára is elősegíti a szocialaizációt.
  • Az anyukák számára megelőzhető az ún. GYES betegség.