A Békési Gyógyászati Központ és Gyógyfürdő szervezésében a Békés Megyei Koraszülött Mentőért kampánnyal és sátorral találkozhatnak majd a Mazdagfalvi Napokra látogatók az Erzsébet ligetben!  

 

Mint az Erdélyi Imola Erzsébet igazgató elmondta, a kampány részeként Dr. Abdulrahman Abdulrab Mohamed Astellas díjas gyermekorvossal és a Gyulai Összefogás a Sérült Gyermekekért Közhasznú Egyesület elnökével, Felföldi Sándorral együttműködve várják majd mindhárom nap látogatókat és az adományokat a mentőre.

 

Emellett ingyenes egészségmegőrző szűrő vizsgálatokat biztosítanak a sátorban a lakosság számára a gyulai Egészségfejlesztő Iroda jóvoltából.

 

Az igazgatónő hangsúlyozta, hogy kiemelten fontosnak tartja a BÉKÉS MEGYEI KORASZÜLÖTT MENTŐAUTÓRA gyűjtő akciót,  amely a jármű felszerelését tekintve egy mozgó koraszülött intenzív osztálynak felel meg nélkülözhetetlen a koraszülöttek szállításához.