Szeretettel köszöntöm Önöket a Békési Gyógyászati Központ és Gyógyfürdő honlapján!

Intézetünk a Békés város Önkormányzatának fenntartásában lévő, a Békési járás (Bélmegyer, Kamut, Köröstarcsa, Mezőberény, Murony, Tarhos) lakosai számára járóbeteg szakellátási feladatokat nyújtó egészségügyi intézmény. A járóbeteg szakellátásokon kívül a következő alapellátási feladatokat látjuk el: a Békés város védőnői körzetei, az iskola orvoslás, a foglalkozás egészségügy és a 8. számú felnőtt háziorvosi körzet. A további felnőtt és gyermek háziorvosi praxisnak, valamint a fogorvosi körzeteknek az infrastruktúráját biztosítjuk.

2017-től Intézetünkhöz tartozik a Békési Uszoda is.

2018-ban egy Európai Uniós pályázat által Egészségfejlesztési Irodával bővültünk.

2019 januártól az ISO 9001:2015 ISO minőségbiztosítási tanúsítvánnyal rendelkezünk! Ez bizonyíték arra, hogy a Békési Gyógyászati Központ és Gyógyfürdőben folytatott betegellátás mind emberi, mind orvos szakmai illetve szakdolgozói szempontból kiérdemli az elismerést.

Munkám során kiemelt jelentőséget tulajdonítok a munkatársaimmal és a betegekkel szemben tanúsított etikus magatartásnak, a rászorulókkal való emberséges bánásmódnak és a magas szintű szakmai munkának.

 

Jó egészséget kívánok:

Erdélyi Imola Erzsébet

Igazgató